egyetemi tanársegéd
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet, Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti
Ruszisztikai Tanszék
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
egyetemi tanársegéd
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az ELTE BTK Kelet-, Közép-Európa Története és
Történeti Ruszisztikai Tanszékén végzett munkában való részvétel, gyakorlati és elméleti
kurzusok tartása, vizsgáztatás, valamint szakdolgozatok vezetése. Részvétel egyéni és/vagy
kutatócsoportos tudományos munkában, a késő-középkori lengyel és cseh történelem, valamint
ezek közép-európai kapcsolattörténetének oktatásában. Oktatás heti 12 tanórában.
Tudományterületén rendszeres tudományos munka és eredményeinek publikálása hazai és
nemzetközi viszonylatban, idegen nyelven is. Részvétel a Tanszék és a Történeti Intézet szakmai
rendezvényeinek,
tudományos
projektjeinek
szervezésében,
a
tanszéken
folyó
tehetséggondozásban, valamint doktori és habilitációs eljárásokban.
Betöltendő állás szakmacsoportja: oktatás
FEOR besorolás: 2410 Egyetemi, főiskolai oktató, tanár
Betöltendő
állás
munkakörének
szakterülete
(munkakörcsalád):
Emberi
erőforrási/oktatási, képzési
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra,
Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: ELTE BTK Történeti Intézet,
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés
feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet
honlap címe stb.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető az
álláspályázati
jelentkezés
keretében
benyújtott
személyes
adatokat
a
https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalon található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak
szerint kezeli.
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 96021
Intézményi iktatószám: BTK/317/2(2025)
–
Büntetlen előélet
–
Cselekvőképesség
–
Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
–
7. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Egyéb
végzettség, egyetem (MA) (megkezdett PhD képzés), történelem szakos MA diploma
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
–
Pályázati feltételek:
–
angol nyelvből legalább B2 szintű komplex nyelvvizsga
–
latin nyelvből legalább B2 szintű komplex nyelvvizsga
–
lengyel nyelvből legalább B2 szintű komplex nyelvvizsga
–
felsőoktatás területén szerzett legalább 3 éves oktatói tapasztalat
–
kutatási pályázatban szerzett legalább egy éves tapasztalat
–
internetes alkalmazások, levelező rendszerek (Outlook), MS Office (irodai
alkalmazások), MS Teams felhasználói szintű ismerete
–
Elvárt kompetenciák:
–
jó előadói készség
–
elkötelezettség a felsőoktatásban való munka mellett
–
szakmai igényesség
–
szerkesztési, forráskiadási jártasság
–
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
–
részletes szakmai önéletrajz és publikációs lista
–
egyetemi végzettséget igazoló okirat másolata
–
nyelvtudást igazoló okirat másolata
–
Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a
pályázati eljárással összefüggő kezeléshez „Nyilatkozat álláspályázat elbírálásához” –
nyomtatvány az https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalról tölthető le.
–
sikeres pályázat esetén, amennyiben felvételt nyert, 3 hónapnál nem
régebbi erkölcsi bizonyítvány
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
–
legalább BA szintű diploma lengyel nyelv és irodalomból
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 96021
Intézményi iktatószám: BTK/317/2(2025)
–
legalább
folyamatban
lévő
doktori
fokozatszerzési
eljárás
középkortörténetből
–
gyakorlott felhasználói ismeretek levelező rendszerek, irodai és
távoktatási alkalmazások területén (MS Windows, Office, Power Point, Moodle, MS Teams,
stb.)
–
Előnyt jelentő kompetenciák:
–
kiváló együttműködési készség
–
kiváló rendszerező képesség
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.02.01. 23:59
Pályázat benyújtásának módja: Elektronikus úton Dr. Bagi Dániel tanszékvezető részére a
bagi.daniel@btk.elte.hu e-mail címen keresztül.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.02.08. 23:59
A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.elte.hu/allaspalyazatok
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.02.09.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.01.17.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a
közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a
Budapest
Sun, 19 Jan 2025 04:59:30 GMT
To help us track our recruitment effort, please indicate in your email/cover letter where (jobsineu.net) you saw this job posting.
Job title: Rajavartija Company Ramboll Job description Job Description Kokenut sähköratasuunnittelija kehityspäälliköksiDevelopment Manager for Catenary…
Job title: Developer/Business analyst Company DXC Technology Job description Job Description:Ansvar innenfor: Programutvikling og vedlikehold…
Tytuł pracy: Dygtig butikssælger søges til Fog Lyngby Firma Fog Trælast Lyngby Opis stanowiska Johannes…
Job title: Bank Mental Health Nurse (RMN) - HMP Guys Marsh Company NHS Job description…
Berufsbezeichnung: Sachbearbeiter (m/w/d) Seefracht Import Unternehmen Dachser Stellenbeschreibung Sachbearbeiter (m/w/d) Seefracht ImportLogistics is people business"…
Job title: Marketing Executive Company Kelly Services Job description Summary: Our Renewables client in Cork…
This website uses cookies.